10. Fejezet

Sziasztok!

Hát, a bűvös tizedik egy kisebb nagyobb kihagyás után érkezett és bevallom nagyon nehezen is állt össze, leginkább a fogalmazása. Anettel kismilliószor átolvastuk és ő többször is leült javítani, ha én átírtam valamit, amit nagyon köszönök neki itt is! Nélküle nem lennének ilyen csodálatosak a fejezetek! A blogon ez az eddigi leghosszabb fejezet és talán a legizgalmasabb is, de meghagyom nektek, hogy ezt eldöntsétek! 

Nagyon köszönöm az előző fejezethez azt a négy megjegyzést! Nagyon sokat lendítetek rajtam, mikor írtok néhány sort! Ismét bővültünk egy feliratkozóval, aki köszöntök kis csapatunkban. A megtekintés pedig már jóval átlépte a hatezret. Hihetetlenek vagytok, tényleg! Nem győzőm megköszönni. 

Hát nem maradt más, csak az, hogy jó olvasást kívánjak és remélem tetszeni fog! 

Csók, puszi

Bells Booth

Karim Benzema

 Álltam a konyhában, mint egy idióta és azon gondolkodtam csináljak-e szendvicset, ha már áthívtam Riát. De egyáltalán mi a faszt szeret, vagy mit eszik meg? Én nem tudtam róla semmit, ő pedig már lassan ismert, ez rohadtul idegesített. Már egy jó ideje szerettem volna megismerni, és a ma délután csak még jobban erre buzdított. A kis hülye azért is magát hibáztatta, mert én ilyen elcseszett vagyok. Az ilyen emberben nem igazán lehetne csalódni. 

- Eh, leszarom, koplalni fog - gondolkodtam hangosan. 

Ott hagytam a konyhát és kimentem a teraszra, ahol épp Herceg feküdt. Leültem mellé a kőre, majd óvatosan megpaskoltam a fejét. Előhúztam a telefonomat, amin megnéztem az időt. Tíz percem volt nyolc óráig, tehát még megnyitottam az Instagramot és végigpörgettem a képeket. A legtöbb leginkább arról készült, hogy a fiúk éppen edzenek a BL döntőre. Persze a drága Neuer elvette a lehetőséget, hogy én is szerepeljek! Remélem az EB-n találkozunk és akkor garantáltan el fogom törni az ujjait, annak a hülye pöcsnek! 

Idegesen zártam le a telefont, majd óvatosan csúsztattam vissza a zsebembe. Felpillantottam és megláttam a felém közeledő, barna hajú gyönyörűséget. Vékony, formás lábát most is egy melegítőnadrág takarta el, felső testére egy hosszú ujjú testhez tapadó pólót húzott fel, ami tökéletesen kiemelte formás mellét. 

Vajon elférne a tenyeremben, vagy annál egy kicsit nagyobb lehet? 

Egy perverz vigyorra húztam a szám, amit ha akartam sem tudtam volna eltakarni. 

- Szia - köszönt, mikor odaért a teraszra felvezető lépcsőhöz. 

- Helló. Menni fog? - kérdeztem meg tőle, hogy ne tűnjek bunkónak. 

- Persze, három lépcsőfok nem akadály. 

Bassza meg! Az én szobám meg az emeleten van. Megint csak egy idióta voltam, jár a vállveregetés! 

Figyeltem a mozgását, ahogy megmássza a lépcsőfokokat. Rutinosnak tűnt, mégis mire felért, kipirult az arca. Vajon egy csók után is így nézhet ki? 

- Mennyi időt kell végigszenvednem? - nézett rám kérdőn. 

- Mi az, hogy szenvedni? Kérlek szépen, életem, nem láttam ennél jobb filmet - húztam fel a szemöldököm. 

- A filmkritikák alapján nem az én stílusom - vonta meg a vállát. 

Utánanézett? Igazi felkészült!

- Akkor mi a te stílusod? A nyálas Di Caprio filmek? 

Óvatosan rám mosolygott, mire homlokon csaptam magam. 

- Ne bassz már! Nem mondhatod komolyan! - Az állam már szinte a terasz kövét súrolta. 

Felnevetett a reakciómon. 

- Bocs, de mindig is furcsa volt a stílusom. 

- Azt ne mond, hogy nyomógombos telefonod van! 

- Telefonom sincs - húzta el a száját. 

- Bazd meg, te tele vagy meglepetéssel - álltam fel a földről. 

- Hát ez van. 

- Na, gyere - nyitottam ki előtte az ajtót, és tartottam egészen addig, míg be nem ment. 

- Nem zavar? - bukott ki belőle. 

- He?

- Hát ez az egész - mutatott végig magán. 

- Nem, és ha még egyszer megkérdezed, biztos isten, hogy picsán rúglak! 

Nevetve haladt előre, én pedig felvettem az ő tempóját, és mellette mentem. 

Kibaszottul megdöbbentem, mert tényleg igazat mondtam neki. Leszartam azt, hogy megégett, meg azt is, hogy ilyen furcsa a stílusa. Ez tette őt mássá, különlegessé, azokhoz a lányokhoz képest, akiket eddig megdugtam. 

- Karim - szeppent meg az emeletre vezető lépcső láttán. - Ez eltarthat egy darabig - sóhajtotta lemondóan.

Egyik kezemet a hátára csúsztattam, a másikat a térde alá és felemeltem. Bal kezével rögtön a nyakamba kapaszkodott, a jobbal pedig a botját szorította. 

- Tegyél le! Igaz, hogy lassan, de egyedül is megy.

- Ne parázz már, majd fent leteszlek. 

Szinte meg sem éreztem, hogy a kezemben tartottam. Most látszik meg igazán a kondizás eredménye. 

Nem siettem, kíváncsi voltam, hogyan reagál a közelségemre. Rám se nézett, csak maga elé meredt, de az arca így is vörös volt. 

Rohadt aranyosnak találtam így! 

- Felértünk, most már letehetsz! - szólalt meg a lépcső tetejénél. 

- A szobám ide már nem távolság, és különben is, élvezet nézni a rák vörös fejed - vigyorogtam rá. 

Dühösen nézett vissza, majd a fejét a mellkasomba fúrta. Kibaszott erős késztetés tört rám, hogy megpusziljam, de nem tettem. Nem akartam lerohanni, ráadásul nem több, mint egy egyszerű barát. 

A könyökömmel kinyitottam a szobaajtót, és mikor bementünk rajta, a lábammal bevágtam.

- Na, vége a taxizásnak. 

- Köszönöm - állt meg egy helyben a földet figyelve. 

- Mit is?

- Jaj, tudod te! 

- Nem, még elképzelésem sincs - dobtam le magam az ágyra. 

- Hát, hogy felhoztál - motyogta. 

- Ez a mai nap egyik plusz szolgáltatása volt - vontam vállat egy vigyorral a képemen.

- Lesz több is? - kapta fel a fejét hirtelen. 

- Akár. Na, gyere már ide, ne ott ácsorogj! - szóltam rá, a tőlem telhető legkedvesebben. 

A laptopon megkerestem a letöltött filmet egy mappában, miközben azt éreztem, hogy besüppedt mellettem az ágy. Ránéztem és láttam, hogy elterült az ágyamon. 

- Mehet? 

- Mehet - biccentett a fejével. 

Az egérpaddal elindítottam a filmet. Olyan kibaszott sokszor láttam már, hogy tudtam a szereplők szövegét is, de most rohadtul nem kötött le. Amikor csak tehettem oldalra pillantottam, és a mellettem fekvő lányt figyeltem. Nézte a filmet, nem vágott pofákat, nem nézett másfele. A durvább részeknél összerezzent, a poénokon elmosolyodott. 

- A filmet nézd, ne engem bámulj - szólt rám a film tizenhetedik percében. 

- Kikérem magamnak, én nem is bámultalak! 

- Aha persze. Na, azt nézzed - bokszolt bele a vállamba mosolyogva. 

- Ahogy a Lady kívánja! 

***

- Na, vélemény? - nyomtam rá a spacere. 

- Nem volt rossz, de még egyszer inkább ne nézzük meg - jelentette ki határozottan. 

Megdörzsölte a szemét. Mi a szar? Talán álmos? 

- Nem vagy kajás? Mert én tudnék enni valamit. - Nem akartam még, hogy haza menjen.

- Hát menj le a konyhába, és keress valamit a hűtőben - nézett rám azzal a tipikus "ilyen hülye vagy, hogy még ezt se éred fel ésszel" tekintettel.

- Kell a fasznak felvágott! Pizza vagy gyros. Na, azzal jól lehet lakni! 

- Akkor rendelj.

- Miért te nem vagy éhes? 

- Tudnék enni - vonta meg a vállát. 

- Oké, akkor pattanj. Tudok egy nagyon fasza gyrosost a külvárosban - kapcsoltam ki a laptopot. 

- Biztos nem akarunk rendelni? - szívta be alsó ajkát idegesen. 

- Lófaszt! Mozduljunk már ki! Fogadjunk, te se hagyod el a házatokat. 

- De igen! Mikor elmegyek a kórházba - csattant fel dacosan. 

- Na, igen. Az aztán tényleg távolság - mormogtam. - Be vagy gyepesedve! 

- Tessék? - fújt dühösen. 

- Hallottad - mosolyodtam el, miközben felálltam az ágyról. 

Nézzük milyen vagy, igazán dühösen, kis csillag! 

- Nem vagyok köteles ezt hallgatni! - állt fel az ágyról. 

- Ez az, fuss el. Az biztos segíteni fog! 

- Te csak ne beszélj elfutásról nekem! - villantotta rám dühös tekintetét. - Te menekülsz az italba! 

Szarul estek a szavai, de igaza volt. 

- De én legalább kimozdulok, és nem csak a kórházig furikáztatom magam! 

- Ennyi, amivel érvelni tudsz? - rázta a fejét dühösen. - Jobb vagy te ennél! 

- Hű, kösz ezt a kibaszott nagy bizalmat, de ne terelj! Komolyan mondom, menjünk. 

- És ha azt mondom, hogy nem? - szűkítette össze a szemét.

- Akkor bepakollak a kocsiba - vontam meg a vállam. 

- Oh, igen? - vigyorodott el. 

- De még mennyire! 

- Akkor sok sikert! - kapaszkodott meg mindkét kezével az ágytámlában. 

Szexi volt, ahogyan ott feküdt, de nem törődtem a látvánnyal. Többször is emlékeztetnem kellett magamat, hogy ő nem az a lány, akivel egy éjszakát eltölthetek. Ráugrottam az ágyra, majd fölé másztam, mintha csak szexelni akarnék vele. 

- Ellenállsz? - simítottam hátra egy arcába lógó tincset. 

- Mindhalálig - suttogta zavartan. 

Végigsimítottam a nyakán, a vállán és a karján. Lassú, érzéki mozdulatok voltak, már csak arra vágytam, hogy megcsókolhassam. Végighúztam az ujjaimat az oldalán mire fojtott vigyor jelent meg az arcán. 

Meg vagy, kis csillag! 

- Mit akarsz ezzel elérni? 

- Majd meglátod - mondtam lazán, és csikizni kezdtem az oldalát. 

Kirobbant belőle a nevetés, édes hangon kacagott. Kezével elengedte az ágytámlát, és engem próbált lelökni magáról, de semmi esélye nem volt. 

- Elég - lihegte. - Elmegyek veled, csak fejezd be. 

- Tessék? - Olyan közel hajoltam hozzá, hogy az orrunk majdnem összeért. 

Az arca hirtelen vált vörössé, a szeme zavartan vizslatott engem. 

Óvatosan végighúztam az ujjamat az arccsontján, miközben vártam, hogy válaszoljon. 

- Elmegyek veled - suttogta ismét. 

Megpusziltam, mire teljesen lefagyott.

- Megtisztel vele, madame - másztam le róla. 

Felemeltem az ágyról, hogy levigyem a földszintre. 

Karomban tartottam, közben pedig azon gondolkodtam, hogy könnyebb, mint a súlyzóim, amivel edzeni szoktam. Dobálgathatnám órákig, mire azt a rohadt fájdalmas zsibbadást érezném a vállamban. 

A lépcső alján letettem. 

- Karim - suttogta előttem állva. - Én... Semmi. 

- Mit szeretnél? - emeltem fel lassan az állát, hogy mélyen a szemébe nézzek.

Habozott, de a szemkontaktusunkat nem szakította meg.

- Nem ismerem itt ki magam. Merre kell mennem? - láttam rajta, hogy nem ezt akarta kérdezni, de ráhagytam a dolgot. Ez ráér később is! 

- Arra van a bejárati ajtó - böktem a gardrób melletti folyosóra. - Ott várj meg, fent hagytam a pénztárcámat. 

Visszarohantam a szobába, a pénztárcámat zsebre dugtam. Mielőtt elhagytam volna az emeletet, benyitottam a szüleim szobájába, és lazán közöltem velük, hogy elviszem a kocsit. Nem érdekelt a reakciójuk, mentem lefelé. Szerencsére a bokámnak jót tett az a hülye gyógytorna, még ha én legszívesebben abbahagytam volna az egész faszságot. Tűröm, hogy dirigáljon nekem a dokinő, de csakis azért, hogy az EB-n ott legyek. 

- Azt hittem, megszöktél - szólalt meg rögtön Ria, mikor meglátott. 

- Nem az a típus vagyok - húztam fel a cipőt a lábamra. 

- Kár - motyogta halkan.

- Mehetünk? 

- Talán - nyitotta ki az ajtót. 

Én gyorsan bevágódtam az autóba, és egy gombnyomással kinyitottam a kaput. Neki kicsit nehezebben ment a beülés, de nem zavart, megvártam, nem siettettem. 

- Na, azt hiszem indulhatunk - csukta be az ajtót. 

Beindítottam a kocsit, majd elindultunk. 

De ja vu érzés tört rám. Ugyanolyan hangulat uralkodott, mint mikor először fuvaroztam a seggét. 

- Megint lenyomsz egy hisztit? - Nem bírtam ki szó nélkül. Én és a kibaszott nagy szám! 

- Nem - bámult kifelé az ablakon. 

- Na, és mi akadályoz meg? 

- Az, hogy már jobban bízom benned, mint akkor. 

- Klassz - biccentettem. 

Most betartottam a közlekedési szabályokat, mert ő velem volt, feleltem az életéért. 

- Az előbb a lépcsőnél nem mondtad el, hogy mit szeretnél kérdezni - váltottam sebességet. 

- De igen - vágta rá. 

- Hazudsz - szóltam rá gyengéden. 

- Nem. 

- Oké, játsszuk azt, hogy én tízszer megkérdezem és te tízszer rávágod nem. Most pedig mond el mire voltál kíváncsi. 

- Ah, jól van - mondta megadóan. - Mikor utazol el? 

- Jövőhéten vasárnap. 

- Olyan hamar? - húzta el a száját. - De hát az EB csak június 10.-én kezdődik!

- Igen, de a barátságos meccseken ott kell lennem! 

- De hát ilyen lábbal nem tudsz játszani - vitatkozott. 

- Ria, nem akarok elmenni, de muszáj. Erről nem én döntök! 

- Értem - bámult kifelé a szélvédőn. 

- Egyébként majd kéne a segítséged - tereltem a témát. 

- Miben? - bámult rám hitetlenül. 

- A húgomnak születésnapja lesz. Eddig mindig pénzt kapott, de most szeretnék valamit venni neki. Nem jönnél el velem? Te jobban értesz ezekhez a csajos dolgokhoz. 

- Rendben - bólintott rá. 

- Kösz. 

- Igazán nincs mit. Dicsértem már a vezetési stílusod? 

- Nem - vigyorodott el. - De hallgatom a véleményedet. Zseniális? Utánozhatatlan?

- És én még azt hittem, hogy szerény vagy. A véleményem érdekel? 

Bólintottam. 

- Néha kicsit furán váltasz sebességet. Túlpörgeted a motort. Látszik, hogy nem a te autód, mert néha a sebességet se találod benne - magyarázta hevesen. 

- Nem arról volt szó, hogy dicsérsz? 

- Na jó. Ha egy kis vállveregetésre vársz tessék. Ügyesen vezetsz, bár nem vagy Lewis Hamilton szinten - forgatta meg a szemét. 

- Oh, megélem én azt, hogy ha megdicsérsz is, akkor közben nem szólsz be? 

- Egyszer biztos - vonta meg a vállát.

Lefordultam a főútról egy kis utcába, a kajálda utcájába. Végighajtottam a betonos úton, majd jobbra indexeltem, hogy leparkoljak.

- Na, megérkeztünk - állítottam le a járművet. - Menjünk. 

- Nem hoznád ide ki nekem? - markolta meg szorosan a karfát. 

- Nem. Mi a baj? - simítottam végig felkarján. 

Megrázta a fejét, a szemében könnyek gyülekeztek. 

- Ria - ejtettem ki finom, könnyedén a nevét. - Nekem elmondhatod. 

Felém fordította a fejét. 

- Tömegiszonyom van a baleset óta. Félek, hogy elítélnek, azért, ahogy kinézek. - Itt gördült ki az első könnycsepp a szeméből, amit én a hüvelykujjammal letöröltem. 

Istenem, de puha a bőre! 

- Az neked nem elég, ha én elfogadlak? 

- Egy kicsit könnyebbé teszi a dolgot - harapott az alsó ajkába. 

Oh, a kurva életbe is, ez rohadt jól áll neki! 

- Na, akkor meg? - mosolyogtam rá biztatóan. - Beverem mindenkinek a pofáját, aki egy rossz szót is szól hozzád. Így jó? 

A szája sarka megrándult, majd egy kis idő múlva elmosolyodott. 

- Na, akkor bejössz? 

-  Próbáljuk meg - suttogta alig hallhatóan. 

Kiszálltam, majd az anyósülés felőli oldalra mentem. Ria már kikászálódott, és lehajtott fejjel csukta be a kocsiajtót. Olyan rohadtul elveszettnek tűnt, és látszott rajta, hogy mennyire félt. A kezéért nyúltam és összekulcsoltam az ujjainkat. Erőt akartam bele önteni, ráadásul élveztem a helyzetet is. 

- Ezt most miért? - bámulta a kezünket. 

- Ezt gondoltam jónak - vontam meg a vállam. 

- Nem félsz, hogy a címlapra kerülünk? 

- Anyám, ne parázz már ennyit! Nem hinném, hogy pont itt a szegény negyedben találkozunk eggyel. 

Elindultunk a sarki épület felé. A vakolat már lekopott a falakról, látszottak a téglák. Biciklik voltak a falhoz támasztva, a parkolóban autók álltak. A gyomrom már korgott, kibaszott éhes voltam. Ahogy közeledtünk az épület felé, annál idegesebb volt. Az ajtó előtt habozott egy pillanatig, aztán lenyomta a kilincset. 

Beléptünk az amerikai stílusú kajáldába. Már-már azt merem mondani, hogy hiányzott ez a légkör, ami a kajáldában uralkodott el, de azért sok minden változott. A pult fölötti falon eddig nem volt ott az az amerikai zászló, ráadásul a fém asztalok száma is bővült. A falak színe fehér helyett, sárga lett. Elricke nyilván felérte ésszel, hogy a változásnak már ideje volt, ezért képeket is tett ki a falra Amerika híresebb épületeiről, városairól. 

- Keress helyet, én kérek kaját - engedtem el a kezét végül. 

A pulthoz léptem, ahol egy idős ember vette fel a rendeléseket. 

- Benzema - vigyorodott el. 

- Elricke - biccentettem. 

- Rég láttalak erre. Assz'em négy éve. Meg is látszik rajtad.

-  Hát te sem fiatalodtál. Két gyros tálat kérnék és két kólát, de aztán a legfinomabb legyen a kajánk! 

- Vettem - firkantott a lapra valamit.  - Ki ez a lány, akivel jöttél? Újabb hódítás lesz vagy barátnőjelölt? 

- Talán az egyik, talán a másik - fordítottam neki hátat. 

Barátnőjelölt? Soha nem gondoltam így rá, de talán nem is akkora hülyeség. Gyönyörű az arca és imádni való a személyisége. 

Eh, tele ülteti a fejem faszságokkal Elricke! 

- Na, még élsz? - vágódtam le a Dariával szemben lévő székre. 

- Alig-alig. 

- És hogy tetszik a hely? 

- Sokkal jobb, mint a puccos éttermek. Olyan hangulatos - mosolyodott el. 

- Pedig már éppen azon gondolkodtam, hogy elviszlek a legjobb étterembe Lyonban. 

- Eszedbe ne jusson! - nyúlt át az asztalon, hogy belebokszoljon a vállamba. 

- Oké, akkor hova akarsz holnap menni? 

- Sehova! 

- Na, de madame! - szóltam rá komolyan. - Nem jobb, hogy kicsit ott hagytad azt a szar szobát? 

- Jó, de nem akarok rendszert csinálni belőle. 

- Azért, mert szerinted elítélnek? Hát, kibaszottul nem így van! Senki meg sem bámult. Az emberek elfogadóak, fogd már fel! - Nem kiabáltam, de megemeltem vele szemben a hangom. 

- Hagyjuk. Úgy sem értenéd - nézett el másfelé. 

- Pont, hogy talán én értem a legjobban! 

- Áh, igen? Hol vannak az égési sebeid? - sziszegte. 

- Attól, hogy nem vagyok olyan, mint te, az rohadtul nem azt jelenti, hogy nem bámulnak meg. Híres focista vagyok, bazd meg - morogtam idegesen. 

- Na, fiatalok itt a kaja - tette le először Ria elé, majd elém a tányért Elricke. - Jó étvágyat, srácok - biccentett. 

- Kösz, haver - mondtam neki automatikusan. 

Daria is mormogott egy köszönömöt, mielőtt még elment volna Elricke. 

Fogtam a villát és a kést, majd zabálni kezdtem. 

Megint kezdi a fafejűséget! Ah, ebből még hatalmas vita lesz, ha nem engedek, a kurva életbe is!

- Bocsáss meg - mondta ő mielőtt én megszólalhattam volna. - Igazad van, csak olyan félelmetes ez nekem. Egyszerűen csak vissza szeretném kapni a régi életemet. 

Nem beszélt hangosan, mégis minden szavát tisztán értettem. Kezemet az övéhez csúsztattam és megfogtam. 

- Semmi baj, de azt értsd már meg, hogy én soha nem vinnélek olyan helyre, ahol basztatnának! 

- Köszönöm - emelte rám csillogó tekintetét. 

Nem, nem szeretem. De határozottan tetszik, és rohadt igaza volt Elrickének, barátnőjelöltnek is nevezhetem lassan.