2016. október 30., vasárnap

11. Fejezet

Sziasztok! 
Igazából nem tudom, hogy valaki elszokott-e még látogatni ide, vagy valaki olvassa-e még ezt a blogot, nagyon remélem, hogy igen. Tudom, hogy hosszú szünetre mentem és ezen bármennyire szeretnék változtatni sem tudok, mert az iskola mellett nincs időm írni. Túl sok a tanulni való, ezért csak a szünetekben tudok részeket írni. Most majd megpróbálok még egy részt megírni és ki tenni, de nem ígérek semmit.
Köszönöm az előző fejezethez a három megjegyzést. Remélem tudjátok, hogy nagyon sokat jelent nekem a véleményetek! Köszönöm a majdhogynem nyolcezer megtekintést. A miatt egy kicsit csalódott vagyok, hogy a feliratkozók száma nem nőtt, de nem baj. A huszonhét egy szép szám, jó kis kitartó csapat ez úgy hiszem. 
Természetesen most is várom a visszajelzéseket! 
Jó olvasást! 
Csók, puszi
Bells Booth

Daria Davon

Május 20. 
9:07
Fáradt vagyok, mind testileg mind lelkileg. A tegnapi nap csodálatos volt, és azt hittem, hogy változtatni fog valamin, hogy képes leszek végre felfelé mászni a szakadékból, de ez nem így van. Éjjel újra a balesetről álmodtam. Mindent pontosan ugyanúgy átéltem, mint akkor este. A fájdalmat, a rémületet és a tehetetlenséget, de ez még is különbözött az eddigi álmoktól. Most láttam a sofőr arcát, ami megegyezett Kariméval. Sikítva keltem hajnali fél kettőkor és azóta le sem hunytam a szemem. Rettegtem újra elaludni, mert nem akartam megint átélni. Szóval ismét csak keresgéltem dolgokat a Dignitasról és elkezdtem megírni a kérelmet is. Nem tudtam szabadulni attól a gondolattól, hogy én már nem vagyok idevaló. Egyszerűen nem érzem magam életképesnek, csak akkor, ha Karim mellettem van. Ő képes életet önteni belém, de amikor nincs velem, akkor mindig eszembe jut, hogy én nem is kellenék neki, és az, hogy el fog menni. Pedig nekem még szükségem van rá, én még nem tudom elengedni, hiszen a borostás arca, izmos teste és erős személyisége teljesen elvarázsolt. Tetszik, ezt bátran ki merem jelenteni, de az érzések, amik hozzá fűznek nem helyesek.  Még is ha vele vagyok, akkor elfelejtem azt, hogy a Dignitasba akarok menni. Ha vele vagyok, mintha burok venne minket körbe és csak mi lennénk benne, ilyenkor pedig mindig azt kívánom, hogy ez soha ne érjen véget. A változás elkerülhetetlen, de én még nem vagyok benne biztos, hogy melyik változást szeretném. 

A toll megállt a papíron, mert a fülemet kopogás hangja ütötte meg a terasz ajtaja felől. Arra fordítottam a fejem és Karim nézett vissza rám, ajkán azzal az édes mosollyal ami bármelyik lány jeges szívét képes lett volna megolvasztani, az enyémet meg már kezdte rabul ejteni. 
Intettem neki, hogy jöjjön be, mert semmi kedvem nem volt odáig elvánszorogni. A csuklómon lévő hajgumival összefogtam a barna tincseimet, bár a megjelenésem így sem neveztem volna túlságosan vendégképesnek. Egyszerű barna mackó volt rajtam, amibe legalább még egyszer belefértem volna és egy XL-es póló, ami szintén csak lógott rajtam. 
- Szia - köszönt, miután becsukta maga mögött az ajtót. 
- Szia - feleltem, miközben elraktam a naplómat az éjjeli szekrényem középső fiókjába. - Mi szél hozott erre? 
- Az ígéreted - fordította felém az íróasztal előtti széket, majd leült rá. 
- Milyen ígéret? 
Nem értettem mire gondolt, pedig a tegnap este minden pillanata belevésődött az emlékezetembe. 
- Ne bassz fel, hogy nem emlékszel - fonta össze a kezét a mellkasa előtt. 
- Hát ne haragudj, de nem - húztam fel a lábamat törökülésbe. 
- Mondjuk pofáztam valamit tegnap a húgom születésnapjáról, meg ajándékvásárlásról is. Így esetleg már képben vagy? - kérdezte enyhe cinizmussal a hangjában. 
Istenem, mekkora idióta vagyok! 
- Jézusom, tényleg! - csaptam a homlokomra. - Most szeretnél menni, igaz?
- Szerinted? Naná, hogy nem holnap! 
- Jó, de megfelelek így? - kezdtem el fészkelődni. 
- Hát - húzta el feltűnően. - Talán nem leszel ciki. 
Összevontam a szemöldökömet a ciki szó hallatán. Újabb jelző, amit felírhatok a "Baleset után ezzel illettek" listára.
- Baszki, ugye nem vetted komolyan?
- Talán egy kicsit - mormogtam az orrom alatt, lehajtott fejjel.
- Mit vársz, mit mondjak? Azt, hogy vegyél fel cicagatyát meg csöcskidobós pólót és nézz ki úgy, mint egy kurva? - szólt rám élesen. - Na, ezt tőlem nem fogod hallani. Kibaszottul ne legyél tömegcsaj, jó?
Egy pillanatra elfelejtettem levegőt venni, olyan szinten megdöbbentem a válaszán. Tőle nem ezt vártam volna, hanem pont ennek az ellentétét.
- Én azt hittem, hogy a focisták a tömegcsajokra buknak - álltam fel az ágyról.
És feltételezem te is ilyenekkel szoktál összefeküdni - tettem hozzá magamban.
- A többség igen és régen én is - rántotta meg a vállát.
- És most?
- Mostanában nem gondolkodom tartós kapcsolaton. Mehetünk?- indult el a terasz felé.
- Igen, de szerintem inkább a bejárati ajtón menjünk ki, mert a nagyszüleim ki fognak akadni, ha szó nélkül elmegyek.
- Ez nem hülyeség. Nem akarom, hogy miattam balhézz velük - fordult meg és lépett mellém.
- Köszönöm, hogy gondolsz rám - játszottam meg, hogy mennyire hálás vagyok.
- Rád mindig - vigyorgott.
Elmosolyodtam, amit nem is akartam palástolni. Boldog voltam, hogy ezt mondta, még ha nem is gondolta komolyan.
- Na, gyere - nyúlt egyik kezével a lábam alá, a másikat pedig a hátamra simította és az ölébe vett.
- Kezdődik - mormogtam rosszallóan, de még mindig széles vigyorral.
- Mit motyogsz? - csípett bele finoman az oldalamba.
- Azt, hogy megint eljátsszuk azt, amit tegnap este.
- Miért, talán nem tetszik?
- Ezt nem mondtam, csak nem tudtam, hogy a mai naphoz is járnak plusz szolgáltatások - idéztem fel a tegnapi magyarázatát.
-Hát, ha kibaszott szépen kéred, akkor esetleg járhat hozzá - kezdte el húzogatni a szemöldökét játékosan.
- Na, és még is, mi fog ebbe a fogalomkörbe tartozni? - mentem bele a játékba.
- Nem tudom. Mond meg te.
- Rád bízom magam - sandítottam rá a szemem sarkából.
- Rohadt jó döntést hoztál.
Kivitt a szobából, miközben szorosan a testéhez szorította az enyémet. Finoman az orromba kúszott parfümének illata és teljesen elvarázsolt. Mindig is érzékeny voltam arra, hogy egy férfi mivel fújja be magát, egyszerűen nagyon vonzódtam a férfi parfümökhöz.
Még is mit képzelek már megint? 
Tetszik, ez tény, akár csak az, hogy semmi esélyem nála. Talán, ha nem ilyen állapotban találkoztam volna vele, akkor lehet, hogy minden más lenne.
- Daria - bökött oldalba szórakozottan.
- Igen?
- Valamin kibaszottul elgondolkodhattál, mert már fél perce szólítgatlak - vigyorog le rám.
- Nem fontos - vontam meg a vállam lazán.
Nem akartam neki elmondani, mert teljesen összezavarnék mindent.
- Mindjárt az ebédlőhöz érünk - szólaltam meg ismét. - Tegyél le, légyszíves!
- Miért? - torpant meg. - Talán félsz attól mit gondolnának?
- Igen! Én nem vagyok olyan, mint te, hogy senki véleménye nem fontos! - csattantam fel.
- Rohadtul szórakoztató mikor kiborulsz - tett le óvatosan a földre.
A kezét lassan a derekamra csúsztatta és egész közel húzott magához. A mellkasom összeszorult, a gyomrom görcsbe rándult, ahogy óvatosan a fülemhez hajolt.
- Kis csillag, ideje lesz megtanulnod, hogy mások véleményét nagy ívben le kell szarni, különben mindig azon fogsz kattogni, nehogy olyat tegyél, ami nekik nem tetszik. - suttogta. - Majd segítek megtanulni, jó?
A szívem kihagyott egy ütemet, levegőt is elfelejtettem venni, ahogy az ajka súrolta a bőröm és nyomott rá egy lágy puszit. Borostája finoman megbökte az arcom, de ez csak még varázslatosabbá tette a helyzetet. Mikor elhúzódott tőlem, rögtön lehajtottam a fejem, mert éreztem, hogy az arcomba szökött a vér. Képtelen voltam felelni neki, annyira zavarban voltam, még is többet akartam belőle, mert ez olyan volt, mint a jó fajta drog: kábító.
- Na, húzzunk - vigyorgott rám.
- Én továbbra is lassú vagyok - suttogtam még mindig kábultan.
- Ria, ne kezd a faszságokat! Tudod, hogy eddig se zavart, most se fog!
Csendben haladtunk egymás mellett, ő pedig felvette a tempómat és így mentünk egészen az ebédlőig. A boltíves bejárat előtt egy kicsit megtorpantam és próbáltam felkészíteni magam az elkövetkezendő percekre. A fejemben lepörgettem a beszélgetésnek azt a variációját, ami legrosszabb esetben fordulhat csak elő, így mondhatni képesnek éreztem magam erre a társalgásra.
- Megvárnál itt? - pillantottam rá.
- Ja. Aztán csak ügyesen - tettem hozzá gyorsan.
Egy félénk mosoly volt a válaszom, majd bebotorkáltam az ebédlőbe. Csak a nagymamám volt bent, kezében egy újsággal, amibe teljesen belemélyedt. Haját kontyba fogta, és egy fekete egyberuhát viselt.
- Szia - köszöntem, s mihelyst meghallotta a hangom, rögtön felém kapta a tekintetét. - Csak azért jöttem, hogy szóljak, hogy elmegyek és csak délután valamikor jövök haza.
- Örülök, hogy kimozdulsz egy kicsit - húzta mosolyra száját. - De azt szabad tudni, hogy kivel és hova?
- Hát Karimmal megyek és a húgának veszünk ajándékot.
- Mostanában feltűnően sok időt töltesz vele. Csak nem... ?
- Nem tudom - szakítottam félbe.
Tudtam, mit akart kérdezni, még sem hagytam, hogy kimondja.
- Van nálad pénz? - pattant fel hirtelen a székről.
- Nincs, de én úgy sem veszek semmit - pillantottam rá értetlenül.
- De, vigyél magaddal és inkább legyen - sietett oda a könyöklőhöz, amin a fekete pénztárcája hevert.
Előhúzott belőle némi pénzt, majd a kezembe nyomta.
- Jó szórakozást! - puszilta meg az arcom. - És vigyázzatok magatokra!
- Rendben - fordítottam neki hátat és indultam vissza Karimhoz.
A falnak támaszkodva, vigyorogva várt rám.
- Ne is mondj semmit! - fojtottam belé a szót.
- Mert úgy is nekem lenne igazam? - lépett mellém.
- Talán.
- Na, haladjunk, mert soha nem érünk oda.
***
Karim leparkolt a lehető legközelebb a pláza bejáratához. 
- Van valami elképzelésed? - kérdeztem tőle, miközben már a pláza felé haladtunk. 
- Ékszer legyen - vonta meg lazán a vállát. 
- Ezt már tegnap is mondtad. Csak tudod ékszerből van nyaklánc, fülbevaló, karkötő, gyűrű - magyaráztam neki bosszúsan. 
- Ezért jöttél te, hogy eldöntsd. 
- Benzema, ne idegesíts! Tudod vannak olyan nők, akik nem hordanak fülbevalót, vagy gyűlölik a gyűrűket. Nem az én testvéremnek vásárolunk, honnan kéne tudnom, hogy mit szeret és mit nem? - fújtattam indulatosan. 
Felnevetett és csak kacagott folyamatosan amíg tartotta nekem az ajtót. Mögöttünk és előttünk is rengeteg ember volt, akik megbámultak. Hiába takartam el a bőröm, a járásomon pillanatok alatt nem tudtam javítani, ezért már meg volt az ok, ami miatt összesúghattak a hátam mögött. Ez pedig frusztrált. Hallásommal próbáltam kiszűrni mit mondanak rólam, de nem értettem semmit.
- Baszki, olyan aranyos vagy, ha idegeskedsz - zökkentett ki Karim az önpusztító gondolataimból.
- Ezt már mondtad - reagáltam le azonnal, hogy a körülöttünk lévőkre tudjak fókuszálni.
- Baj van?
Nem tudom honnan vonhatta le ezt a következtetést, talán az arcomról, talán a tekintetemből, de nem tudhatta meg, hogy igaza van. Ezért hazudtam neki.
- Nem, nincs. Csak azon gondolkodtam, hogy melyik boltban lenne a legjobb vásárolni.
- Na, és mit gondoltál ki azzal az okos kis fejeddel?
- Itt, az első emeleten nem messze van egy bolt és oda megyünk. Viszonylag olcsó és nagyon szép dolgok vannak ott - magyaráztam, miközben tekintetemmel a padlóra fókuszáltam.
Inkább bámultam azt, mint a szembe jövő embereket.
- Tudod, hogy a pénz rohadtul nem akadály. - Mély hangjában rosszallás csengett.
- Tudom, de azért nem gyémántnyakláncot kellene adni a születésnapjára - figyelmeztettem.
- Ne aggódj, ez rohadtul meg se fordult a fejemben!
Nem feleltem, inkább a járásra koncentráltam, hogy minél előbb odaérhessünk a bolthoz. Nem tudtam eltalálni, hogy a fürkésző szempárok engem, vagy Karimot nézték, de ez annyira nem is érdekelt, csak az, hogy elmenekülhessek előlük. Legszívesebben összementem, és lassan köddé váltam volna, de erre szemernyi esélyt se láttam.
A bolt elé érni olyan volt, mintha a víz alól bukkannél fel levegőért.
- Csak utánad - nyitotta ki előttem az ajtót Karim. A fölé szerelt csengő csilingelni kezdett.
- Köszönöm! - biccentettem neki.
Beléptünk az üzletbe, és egyből megcéloztuk az ékszereket.
- Jó napot! - köszöntünk szinte egyszerre Karimmal, a pult mögött álló, alacsony, teltebb alkatú hölgynek.
- Jó napot! Miben segíthetek? - mosolygott ránk kedvesen.
- Szeretnénk egy nyakláncot venni - feleltem Karim helyett.
- Azok erre lesznek - sétált az U alakú pult jobb sarkába. - Esetleg valami elképzelés?
- Igazából nincs még - dörmögte Karim.
- Értem, és a hölgy milyet szeretne? - mosolygott rám barátságosan a nő.
- Jaj, nem nekem lesz, hanem az úriember húgának - böktem oldalba Karimot.
Kezemmel az üveg pultra támaszkodtam és vizslatni kezdtem az ékszereket. Nem akartam túl giccses láncot választani, inkább valami egyszerűt, de még is szépet. Két nyaklánc tetszett meg. Mind a kettő ezüstből készült, csak azt volt a különbség köztük, hogy az egyiken csillag medál fityegett, bele gravírozva egy B betű, a másikon pedig egy kör, benne egy K-val.
- Na, szerinted melyik legyen? - lépett mellém Karim, aki eddig mögöttem ácsorgott.
- Látod azt és azt? - böktem a két láncra, amit kinéztem.
Bólintott.
- Azt a kettőt kivenné nekünk? - kérte meg kedvesen a nőt.
- Természetesen.
Elhúzta az üveglapot, majd lassan kiemelte, és Karim kezébe adta. Ő jobban szemügyre vette őket, ahogy láttam, főleg a gravírozást figyelte.
- Mind a kettőt kérjük - mondta halál nyugodtan. - Bankkártyával fizetek. Te megvársz kint, amíg végzek ezzel? - fordult felém kedvesen.
- Persze - mosolyogtam rá.
Hátat fordítottam nekik és a tőlem telő leggyorsabb sebességgel hagytam el az üzletet, de közben nem tudtam szabadulni attól a gondolattól, hogy miért vette meg mind a két nyakláncot. Talán a másikat az édesanyjának szeretné adni, vagy talán egy másik testvérének. A szívem mélyén reménykedtem benne, hogy nem egy másik nőnek.
Tekintetem körbevittem a plázán, hiszen nagyon régen jártam már itt. Nyüzsögtek az emberek és most is, akik elmentek mellettem megbámultak, de már kezdtem megszokni, kevésbé éreztem magam frusztráltnak. Az üzletek nevein elidőzött a szemem. Visszagondoltam arra, hogy melyikben mit vásároltam. Hol vettem a parfümjeimet, a ruháimat, a cipőimet, hová mentem együtt a barátnőimmel. Azokkal, akik a baleset óta egyszer sem kerestek. Az ilyenekre nem illik a barát jelző.
- Itt vagyok - csukta be maga mögött az üzlet ajtaját Karim. - Azt elmondod, hogy miért ezt a kettőt választottad?
- Mert ebbe a kettő a K és a B volt gravírozva. Ha azt adod neki, amibe a B van vésve, akkor az jelentheti a Benzemát, de azt is, hogy testvér. Ha a másikat adod neki, akkor pedig jelentheti a Karimot, mert ugye tőled kapta - magyarázkodtam neki.
- Van itt ész - simított végig óvatosan a fejemen. - Megfordulnál a kijárat fele, mutatni szeretnék valami kibaszott szép dolgot.
Rögtön teljesítettem, amit kért, annyira hajtott az izgalom és a kíváncsiság. Nem szólt semmit, nem mutatott semmit, csak éreztem, hogy közelebb lépett hozzám, majd másodpercekkel később egy hűvös tárgyat a nyakam körül. A jobb kezemmel odanyúltam, hogy megnézzem mi az, és a hüvelykujjam a kör alakú medált tapintotta.
- Na, hogy tetszik? - vigyorgott rám pimaszul, mikor ismét felé fordultam.
Kezemet a nyaka köré fontam és magamhoz öleltem, szorosan.
- Köszönöm. - Csupán ennyit tudtam kinyögni.
Kissé elhúzódtam tőle, hogy egy gyors puszit adhassak az arcára.
- Remélem nem kezdesz el itt nekem bőgni - tolt el annyira magától, hogy belenézhessen a szemembe. - Nem tudok mit kezdeni a síró nőkkel.
Elnevettem magam komor arckifejezését látva, de a bal kezemet akaratlanul is a medálra csúsztattam. Ott lógott a nyakamban a nevének a kezdőbetűje, amiért cserébe én semmi mást nem tudtam adni, mint a szívemet.

4 megjegyzés:

  1. Szentséges jó ég.
    Annyira elmondhatatlanul örülök az új résznek, hogy csak na. Felettébb örömmel nyugtáztam, hogy egyre közelebb és közelebb kerülnek egymáshoz. Nagyon várom a következő részt.

    Sok puszi: Fruzsi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága!
      Ne haragudj, hogy ennyit kell várnod a részekre, de az iskola megterhelőbb, mint gondoltam. Ha minden összejön, akkor hamarosan érkezik egy forduló pont, bár ez még közel sem biztos. :D
      Kellemes ünnepeket! :)
      Puszi
      Bells B.

      Törlés
  2. Jezusom. Ez valami fantasztikus. Tegnap talaltam a blogod fbn, nem nagyon szeretem a focis blogokat de ez hihetetlen. Nagyon tetszik! *-* Remelem hamar hozod a kovi reszt. :33

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága!
      Örülök, hogy tetszett és annak is, hogy egy kicsit át tudtam formálni a véleményed a focis blogokról. A történetnek ez is egy fajta célja, hogy megmutassam, hogy attól, hogy egy történetben szó van a fociról nem biztos, hogy rossz.
      Köszönöm a véleményed, remélem továbbra is számíthatok rá!
      Igyekezni fogok vele, bár még bele sem kezdtem!
      Ölel
      Bells B.

      Törlés