9. Fejezet

Sziasztok!

Vasárnapra ígértem a részt és meg is hoztam. Talán ez az egyik kedvenc részem, imádtam írni, bár az elejével voltak kisebb problémáim, de a vége nekem személy szerint nagyon tetszik! 

A nyolcadik fejezethez két megjegyzést kaptam, amit nagyon szépen köszönök. Továbbra is 26-an vagyunk, bár van egy új tagunk, akit szeretettel köszöntök itt. A megtekintések száma elérte az 5500 feletti számot, aminek nagyon nagyon örültem, de tényleg! 

Remélem ehhez a részhez is kapok majd véleményeket, jöhet hideg meleg! 

Jó olvasást és remélem tetszeni fog! 

Csók, puszi

Bells Booth

Daria Davon

Szia!

Könnyebb volt leírnod, mint a szemembe mondanod? Rendben, megtetted és köszönöm. Kibaszott jó érzés, hogy megtudhattam ezt tőled. Azt hiszem kvittek vagyunk. Rohadt szar az élet, mi? Hirtelen minden baszott jó, aztán meg mindent elveszítünk. Most jó pár dolgot a szemedbe mondanék, de leírni nem fogom. Remélem képes leszel most már szemtől szembe is beszélni, mert annyit kellene írnom, hogy tőből leszakadna a kezem, pofázni egyszerűbb. Mivel túlzottan nem akarom megerőltetni magam ezért csak a kérdéseidre firkantok valamit. Remélem holnap este nyolckor ráérsz, mert akkor reagálnék a többire. 

1. Egyértelműen Los Angeles szépsége fogott meg. 

2. Bayern Müchen.

3. Fekete. 

4. Minion és a vajas piskótatekercs.
5. Whisky és a tequila. Kibaszott gyorsan kiütik az embert. 
6. Kevesebb, mint két hét múlva már lelécelek. 
Nos, rohadtul remélem holnap este nyolc órakor találkozunk a kapunál!  
Karim B. 

Kezemben gyűrögettem a papírt, és még mindig képtelen voltam elhinni. Tegnap este is elolvastam, ahogy ma reggel is.
Annyira hihetetlen! Találkozni akar velem! 
Az ajkam lassan széles mosolyra húzódott, miközben felpattantam az íróasztal elől.
Sütök neki piskótát!, határoztam el magamban. Meg akartam lepni, és valami kedves, leginkább baráti gesztust mutatni felé.
A botomra támaszkodtam és egyenesen a konyhába mentem. Lassan haladtam mint mindig, és sajnos volt időm találkozni a nagynénémmel is. Köszönt, ahogy én is, de több kommunikációt nem óhajtottam vele lebonyolítani. Utáltam mikor itt voltak, szinte éveknek éreztem azt a néhány napot, és minden nap, minden percében azt kívántam, bárcsak mennének már el!
Mikor odaértem a konyhába, megtámaszkodtam a konyhapulton és sóhajtottam egyet.
Hogy is van az a piskóta recept? 
Megvakartam a fejem és a tűzhely melletti szekrénysorhoz léptem, aminek egyik fiókjából előhúztam nagymamám egyetlen receptes könyvét. Fellapoztam a tartalomjegyzéknél, ahol az ujjammal megkerestem a piskóta szót, majd mikor megtaláltam az oldalszámot, ott kinyitottam. Szememet végigfuttattam a hozzávalókon és az elkészítésen. Mosolyogva letettem a pultra a könyvet és magamban konstatáltam, hogy könnyebb elkészíteni, mint emlékeztem. Összekevertem az alapanyagokat úgy, ahogy a szakácskönyvben le volt írva, majd elővettem egy tepsit és beleöntöttem a masszát.
- Mit csinálsz, drágám? - lépett be a konyhába a nagyapám.
- Gondoltam, sütők egy kis süteményt - fordultam vele szembe, kezemben a műanyag mosatlan tállal.
Láttam, hogy az arcán elégedett mosoly terül el, szemében, mintha büszkeség csillant volna.
- Remek ötlet. Esetleg segíthetek valamiben?
- Meggyújtanád légy szíves a sütőt? - sütöttem le a szemem hirtelen.
Még mindig féltem a tűztől, ha lehetett messzire elkerültem mindent, aminek köze volt hozzá. Nagyon reméltem, hogy ez idővel meg fog változni.
- Persze, máris - tette le a kezéből az újságot.
Tekintetem a napilapra siklott, aminek a címlapján Karim feszített, egy számomra idegen nővel az oldalán. A mellkasom sajogni kezdett, és hitetlenül meredtem a fényképre. Fájt látnom, habár semmi közöm nem volt Karimhoz. Csalódtam benne, de leginkább magamban. Az akartam lenni, mint ő nekem, egy vidámságot okozó személy, aki kirángathatja őt ebből az életmódból. A torkom összeszorult, sűrűn kellett pislognom, hogy ne sírjam el magam.
- Kész van - simított végig a kezemen a nagyapám.
- Kö... Köszönöm - dadogtam és nyeltem egy nagyot.
- Remélem majd meg is kóstolhatjuk.
- Természetesen - fordítottam neki hátat, hogy a tepsit betegyem a sütőbe.
Hallottam távolodó lépteinek hangját, mire felegyenesedtem, hogy megcsináljam a tölteléket, de meg kellett kapaszkodnom a pultba. Mélyeket lélegeztem, és egyszerűen nem értettem miért történik ez velem. Nem voltunk együtt Karimmal, mégis legalább annyira rosszul esett. El akartam engedni ezt az érzést, de nem ment. A keserűség végig bennem volt, míg megcsináltam a tölteléket, és még akkor is, mikor vártam, hogy kész legyen a piskóta.
Tévedtem volna vele kapcsolatban? Talán mégsem bízhatok meg benne. Össze voltam zavarodva és féltem. Rettegtem attól, hogy ő is át fog vágni, kihasznál, majd egyszerűen eldob. Azt már nem bírnám ki.
Arcomat a tenyerembe temettem és lehunytam a szememet.
Nem fogok elmenni este. Nem szabad ilyen emberekhez közel kerülnöm, egyszerűen nem. Ez a sütemény lesz a búcsúm tőle!
Összeszorítottam a fogamat, és szusszantottam egyet. Felpillantottam a fali órára, ami pontosan kilenc óra harmincöt percet mutatott. Felpattantam eddigi helyemről és a sütő felé igyekeztem, hogy egy ruhával kivegyem a tepsit. Egy szabad felületre tettem a forró fémet, majd előkerestem egy kést, amivel körbevágtam a tészta szélét, hogy egy rongyra ki tudjam tenni. Kettévágtam és megtöltöttem, legvégül pedig felszeleteltem. Elővettem egy műanyag jégkrémes dobozt, amibe belepakoltam jó néhány darab vajas piskótát.
- Kész van a süti, meg lehet kóstolni - szóltam be a nappaliban tévéző családomnak.
A válaszuk nem érdekelt, ismét eljutottam arra a pontra, hogy semmi nem izgatott. Haladtam előre, egyetlen célom volt, még pedig, hogy ezt a süteményt átvigyem a szomszédba. A szobámban viszont megálltam még egy kicsit, hogy egy kis papírfecnire odafirkantsak egy szót: sajnálom. Ráraktam a piskóták tetejére és úgy éreztem, hogy ez a lezárása annak a barátságszerű kapcsolatnak, ami köztünk volt.
A jól betanult ritmus alapján lépkedtem: jobb láb, bot, bal láb. Ki nem állhattam ezt az életet, egyszerűen már nem tudtam tovább elviselni. Nem voltam képes belenézni a tükörbe és látni a testem, látni azt, hogy mivé lettem. Ha legalább elfelejthettem volna az eddigi életem. Akkor talán nem fájna ennyire.
A tőlem telhető leggyorsabban átvittem a piskótát, majd visszasiettem a szobámba, de még ez is tovább tartott, mint tíz perc. Az éjjeli szekrény fiókjából elővettem a naplómat és írni kezdtem. 

Május 19. 

10:01

Elvesztettem minden hitemet, végérvényesen ellöktem magamtól mindenkit és ezt így érzem helyesnek. Nem vagyok képes felállni, hogy is hihettem, hogy menni fog? A balesetben elvesztettem mindenem. A családom, önmagam, a kinézetem, az élni akarásomat. Nem küzdök tovább, öngyilkos leszek. Két dolog van, ami között választani szeretnék: vagy gyógyszert veszek be, vagy pedig elutazom Svájcba a Dignitasba. Ehhez a döntésemhez Karimnak nincs köze, mondhatni ő volt az utolsó csepp a pohárban. Nem segít, ha sírok, ha nevetek, ha üvöltök. Egyszerűen már nem látok más kiutat. Dignitas vagy gyógyszer? Már csak ez a kérdés maradt. 

A fekete kis könyvet nyitva hagytam az ágyon és a laptopért nyúltam, amit tegnap este letettem a földre. Benyomtam az indító gombot, majd türelmesen kivártam azt az egy két percet, amíg betöltött a kezdőlap. Azonnal megnyitottam a böngészőt, ahová bepötyögtem a Dignitas szót. Jó néhány cikket dobott ki a kereső, amiket tegnap este nem volt erőm elolvasni, de most késznek éreztem rá magam. Szinte mindent átböngésztem figyelmesen, és még néhány videót is találtam róla. Tetszett amit láttam, minden, amit elolvastam, de főleg az, hogy ezen a helyen legális az öngyilkosság és még segítenek is benne. Ha megiszom a mérget fájdalommentesen örök álomba merülök. Stílusos halál, bár a feltételek elég körülményesek és a pénz sem kevés, de az örökségemből ki tudnám fizetni. 

10:20 

Döntöttem, megteszem. Már csak a megfelelő szöveget kell kitalálnom, amivel tálalom a családomnak, még is félek egy kicsit. Talán a gyógyszerekkel még is jobban járnék, kevesebb macera van velük. Végképp nem tudom, hogy mit tegyek, de egy dologban biztos vagyok: a mostani állapotomon változtatnom kell és a legjobb megoldás ezek közül valamelyik lesz. Remélem. 

A szüleim nem lennének rám büszkék, de ők nem élték át azt, amit én. Nekik gyors haláluk volt, és nem szenvedtek a következményektől. 

Egy sóhaj kíséretében bezártam az oldalt, egyszerűen egy kicsit ki akartam kapcsolni, ezért kerestem valami filmet. Most leginkább mesékben gondolkodtam és abban a témában csak egy jutott eszembe: a Szilaj.

***

A filmnek szinte már majdnem vége volt és könnyes szemmel meredtem a képernyőre, mikor kopogást hallottam. Pislogtam néhányat, majd a terasz ajtaja felé néztem. A küszöbön Karim állt. Meglepődtem, a szívem hevesebben kezdett verni, de nem törődtem vele, hanem intettem neki, hogy bejöhet. 

- Szia! - csukta be maga után az ajtót. 

- Szia! - mondtam, majd megállítottam a mesét. - Mi szél hozott erre? 

- Meg akartam köszönni a süteményt. Valahogy rohadtul nem gondoltam volna, hogy sütni fogsz nekem. - Miközben beszélt, az arcát fürkésztem. Másnapos volt, tisztán látszott rajta. - Plusz, mi ez a sajnálom duma? 

- Hát, azt sajnálom, hogy nem vagyok elég jó ahhoz, hogy elmond nekem a problémádat, helyette másnál keresed a boldogságot. - Lesütöttem a szememet. 

- Mi van? - csattant fel. 

- Láttam a címlapon a képet - motyogtam halkan. 

- És te az alapján ítélsz? Hah, kurvára másnak hittelek! - Szavai hallatán dacosan rápillantottam. 

- Délután láttál. Bejöhettél volna elmondani, hogy mi a baj!

- Miattad mentem oda, a kurva életbe is! - kiáltott rám ingerülten. 

Egy szó visszhangzott a fejemben: miattad. Ezt is elrontottam, mint minden mást. Már nem csak magamat teszem tönkre, hanem a körülöttem élőket is! 

- Mi folyik itt? - nyitott be a nagyapám. - Maga mit keres itt? - mutatott Karimra. Úgy méregette, mint egy darab húst. 

Karim éppen szólásra nyitotta a száját, de megelőztem. 

- Hagyd, én hívtam át. Magunkra hagynál, kérlek? 

- Ha bármi van, kiálts! - A hangja szigorú volt és ellentmondást nem tűrő. Bólintottam, majd figyeltem, ahogy elhagyja a szobámat. 

- Talán mégsem kellene barátkoznunk - néztem most már Karim mogyoróbarna szemébe. 

Taszítsd el magadtól jó messze! 

- He? Szórakozol? A leveleidben bizalomról papoltál, mi változott, áruld már el? - tárta szét hitetlenül a karját. 

- Tudod, mi változott? Én! Megégtem, érted? Elvesztettem mindenem és nincs szükségem arra, hogy átvágjon még egy pasi is. Elég szarul érzem így is magam! - emeltem meg a hangom, mire elmosolyodott.  

- Ki beszélt itt átvágásról? Most az a bajod, hogy lefeküdtem egy csajjal? Elmondjam neked, miért tettem? - szűkítette össze a szemét. 

Bólintottam. 

- Felbaszott, hogy tegnap elfordultál, mikor megláttalak. Már akkor köszönni akartam neked és beszélni veled, de te elfordultál! 

- Tudod miért? Mert már majdnem bőgtem! Összekaptam a nagymamámmal, felhozta a balesetet és apámat. Azt mondta, ha apám jobb sofőr lett volna, akkor soha nem történik az, ami! - A kezem ökölbe szorult. - Nem akartam, hogy sírni láss, de ha így haladsz el fogod érni! 

- Nem tudtam - mormogta az orra alatt. 

Egyik kezét a kék farmerjának a zsebébe  dugta, a másikban pedig még mindig a jégkrémes dobozt szorongatta. 

- Igen - nevettem fel gúnyosan. - A pasik egyik leggyakrabban használt kifejezése: nem tudtam. A másik pedig a sajnálom. Őszintén változtatott volna valamin, ha tudod? 

- Talán - vonta meg a vállát. - De most komolyan azon veszekszünk, hogy miért dugtam meg egy csajt? 

- Látod - sóhajtottam. Megrázta a fejét és leült az ágy szélére. - Megkóstoltad már? - böktem a piskótára. 

- Nem, gondoltam, előtted kóstolom meg, hogy elmondhassam, ízlett-e - vigyorgott rám. 

- És mit szólnál ahhoz, ha mindig akkor haraphatnál bele, ha válaszoltál egy kérdésemre? - emeltem meg a fejem kihívóan. 

Idióta vagyok. El kellene löknöm nem megismernem! 

 - Haladunk. Már szemtől szemben is mersz tőlem kérdezni. 

- Nagyon vicces vagy - böktem meg a combját a lábammal. 

- Na, haladjunk, túl jól néz ki - szólt rám. 

- Nem fogsz idehányni ugye? 

- Miért, talán zöldül a fejem? - húzta össze szemöldökét.

Elnevettem magam. Kész, ez teljes őrült! 

- Egyébként azon már túl vagyok - harapott bele a piskótába. 

Figyeltem, ahogy rágta a süteményt, majd lenyelte. Gyomrom görcsbe rándult annyira izgultam, hogy mi lesz a reakciója.

- Te, én ezt nem sokszor mondom kajára, de ez valami kibaszott jó! 

Elégedett mosoly terült szét az arcomon. 

- Köszönöm. 

- Következő kérdés? 

- Mi a kedvenc színed? 

- Hát ha eddig nem volt nyilvánvaló, akkor a fekete - rántotta meg lazán a pólóját, ami szintén fekete volt. 

Beleharapott a süteménybe, de szemével engem figyelt. 

- Kedvenc autómárkád? 

- Honnan az istenből jutnak ilyenek az eszedbe? - nevette el magát. 

- Nem tudom - fókuszáltam a laptop kijelzőjére. 

Bezártam az internetet és kikapcsoltam a gépet. 

- Audi - mondta és befalta az első szeletet, de a következőt már a kezébe is vette.  

- Kedvenc film? 

- Jaj, kis csillag, ne tegyél fel ilyen fogós kérdéseket! 

- Mi fogós ezen? - tettem le magam mellé a számítógépet. 

Akkor pillantottam meg a nyitott naplómat, pont mögötte. 

Francba, francba, francba! 

- Mit tudom én, nem tartom ennyire számon! De ha mondani kellene valamit, akkor Mission Impossible. 

- Hogy mi? - Óvatosan araszoltam hozzá közelebb, mert így nem értem el a kis könyvet. 

- Nem láttad? - motyogta teli szájjal, a szeme elkerekedett. 

Megráztam a fejem, kezemmel pedig már éppen hogy elértem a naplót, amit gyorsan összecsuktam, de persze ez sem kerülte el a figyelmét. 

- Az mi a szar? - nyúlt volna érte, de én gyorsan a hátam mögé tettem. 

- Semmi, ugyan mi lenne? Egy egyszerű fekete könyv. 

- És nem akarod megmutatni, mi? - harapott egy újabbat a sütibe. 

- Hát nem. 

- Klassz, akkor tuti a naplód, bár nem gondoltam, hogy ilyet vezetsz - vakarta meg a fejét. 

- Talán problémád van vele? 

- Egy kibaszott szóval nem mondtam, hogy bajom lenne vele. Egyébként akkor azt a filmet be kell pótolnunk. Mondjuk ma este ráérsz? 

- Szerinted mi dolgom lenne? - nevettem fel erőltetetten. 

- Mit tudom én, a biztonság kedvéért megkérdeztem - tömte szájába az utolsó falatot. - Akkor ma este nyolckor találkozunk a teraszunkon. 

- Nem úgy volt, hogy a kapunál? 

- Változott a terv - állt fel és indult kifelé. 

- Hé - szóltam utána, mire megfordult. - Itt hagytál egy szeletet. 

- Direkt. Gondolom nem kóstoltad meg eddig. Most már rohadtul itt az ideje - vigyorodott el mindentudóan, majd elhagyta a szobát.

Félelmetes! Honnan a francból tudta? Hihetetlen ez a csávó. Esküszöm, hogy hihetetlen!